Az első félidőben teljes mértékben a mi akaratunk érvényesült. A játékosok maximális odaadással és koncentrációval mentek bele a mérkőzésbe.
…
U13-as csapatunk lejátszotta első mérkőzését, és a srácokon nyoma sem volt megilletődöttségnek!
Nehéz ezt a mérkőzést értékelni. Úgy érzem, részben saját magunkat vertük meg ma.
Az eredmény nem feltétlenül tükrözi a mérkőzés képét. Végig mi irányítottuk a játékot, a mi akaratunk érvényesült a pályán.
A szombati nap a SZISE számára ezúttal többet jelentett egy egyszerű bajnoki mérkőzésnél.
A mérkőzés első félidejében kissé döcögősen játszottunk, nem igazán sikerült a saját játékunkat megvalósítani.
Minden tiszteletem a játékosoké. Megfelelően tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez. Az első félidőben szervezetten játszottunk.
Hazai pályán folytatódott az ifjúsági bajnokság, ahol csapatunk ismét remekül szerepelt.