A hétvégén Parasznya csapatát fogadtuk. A mérkőzés különlegességét többek között az is adta, hogy mindkét oldalon több olyan játékos van, aki korábban a másik csapat mezét viselte, emellett a parasznyai vezetőedző is ismerős mindannyiunknak, hiszen korábban egy rendkívüli időszakot töltöttünk együtt. Ennek, valamint a tabellán elfoglalt pozícióknak köszönhetően sokan rangadónak harangozták be a mérkőzést, amelyre nagy örömünkre sok néző látogatott ki.

A játékosok az U9-es gyermekeink kíséretében vonultak be a kezdéshez, amit a gyerekek láthatóan nagyon élveztek, és remélhetőleg maradandó élmény lesz számukra.

A mérkőzés jó iramban indult, és rögtön az első percekben kimaradt egy nagy parasznyai lehetőség. Válaszul nem sokkal később nekünk is sikerült két nagy helyzetet kialakítanunk, de sajnos a gól elmaradt. Ezt követően egy szélen vezetett támadást nem vettünk kellően komolyan, amit könyörtelenül ki is használt az ellenfelünk. A félidő hátralévő részében többet kezdeményeztünk, és a lehető legjobbkor, közvetlenül a félidei sípszó előtt sikerült is az egyenlítés egy szép támadás végén.

A második félidő első felében abszolút a mi akaratunk érvényesült. Megfordítottuk a mérkőzést, és minden lehetőségünk megvolt arra is, hogy lezárjuk a találkozót. Sajnos ez nem sikerült, az utolsó 15–20 percre beszorultunk a kapunk elé, és a Parasznya komoly nyomás alatt tartott minket. Bár igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, a játék folyamatosan a kapunk előterében folyt, amibe a mérkőzés vége előtt bele is hibáztunk, így a vendégek egy jogos tizenegyest kaptak. A végeredmény 2–2 lett.

Összességében egy jó mérkőzés volt, sok néző, igazi futballhangulat és rengeteg gyerek – ami különösen fontos számunkra. Az eredmény igazságos, mindkét csapatnak voltak olyan periódusai, amikor a másik fölé kerekedett. A legfontosabb azonban az, hogy a múlt heti visszafogottabb teljesítményre a csapat nagyon jól reagált, és visszatért arra az útra, amit szeretnénk látni hétről hétre.

Győzelemmel sajnos most nem tudunk köszönetet mondani, de ettől függetlenül nagyon hálásak vagyunk Kascsák Zoltán önzetlen felajánlásáért.

Nyitrai Péter | elnök
Hajrá SZiSE, több mint csapat! 

Fotók: Lengyel Roland