A hétvégén Szerencsre látogattunk a felnőtt csapattal, amihez nagyon pozitív emlékek kötnek, hiszen az előző szezon utolsó fordulójában itt, Szerencsen sikerült bebiztosítani megyei 1-es tagságunkat. Azóta mindkét csapat életében komoly változások történtek, így biztosan tudtuk, hogy ez a találkozó ezúttal más lesz.
Az első félidőben nagyon stabil volt mindkét csapat védelme, igazán nagy helyzet nélkül telt a játékrész, igazi taktikai csata folyt a pályán. Volt néhány lehetőségünk a gólszerzésre, de az utolsó passzoknál nem sikerült igazán jó döntést hoznunk.
A második félidő is a mi lehetőségeinkkel kezdődött, de akcióink az első félidőhöz hasonló végkimenetellel, gól nélkül zárultak. Majd a Mester meglépte, amire senki nem számíthatott! Leczó Roli került 8-as pozícióba, és Nagy Doma remek beadására tökéletes ütemben érkezve tanárian, szinte az első labdaérintéséből belsőzte a kapuba a labdát.
Csávás Bence kézsérülése miatt nem tudta folytatni a játékot, mi pedig 10 emberre fogyatkoztunk. A hátralévő 10 percben tehát a védekezésé volt a főszerep.
A véghajrá hozta el számunkra a mérkőzés legszebb szakaszát azzal, hogy a csapat igazi küzdelemmel és egymást minden helyzetben kisegítve őrizte az 1:0-s előnyét. Ez nemcsak a játékra vonatkozó fejlődésünket, hanem a csapatközösségünk erősödését is szimbolizálta! Mindkettőre már nagyon vágytunk!
Bencének innen is jobbulást kívánunk!
Nyitrai Péter | elnök
Hajrá SZiSE, több mint csapat!