A 13. fordulóban a Sajóbábonnyal találkoztunk, akik ellen soha senkinek nem könnyű, hiszen nagyon kellemetlen stílusban futballoznak. Itt fontos megjegyeznem, egyben elismernem a csapatuk mindenáron győzni akaró szemléletét! Ezzel együtt úgy mentünk ki a pályára, hogy bármennyire is felforgatott összeállítású a csapatunk, tegyünk meg mindent a sikerért.
Az első félidőben a Sajóbábony kihagyott egy 11-est, illetve nekünk is akadtak ígéretes szituációink, illetve szabadrúgásunk is 18-20 méterről. Az első 45 perc alapján azt gondolom, egy ki-ki meccset láthattunk. A mindkét oldalon kimaradt helyzeteknek köszönhetően 0–0-val mentünk a pihenőre. Az öltözőben megbeszéltük, hogy próbáljuk földön tartani a labdát és játszani a saját játékunkat.
A szünetről visszatérve nagyon hamar kaptunk egy elkerülhető gólt szabadrúgásból, ami annyira megzavarta a csapatot, hogy a visszahúzódó Bábony ellen elkezdtük siettetni a játékot és előre ívelni a labdákat. Sajnos ez nem volt túl hatékony. Ennek ellenére volt egy nagy helyzetünk, amivel egyenlíthettünk volna, de a góllövéssel hadilábon állunk az utóbbi időben. A mérkőzés végén pedig egy újabb pontrúgás után kaptunk egy amatőr gólt, amivel el is dőlt a 3 pont sorsa.
Az utóbbi hetek visszafogott játéka után ezen a hétvégén azért megmutattuk, hogy több van bennünk, de sajnos ezért pontot nem adnak. Összességében megérdemelt volt a Sajóbábony győzelme. Jövő héten próbálunk javítani hazai pályán!
Sajóbábonyi VSE-SZiSE (2:0)
Nyitrai Péter | elnök
Hajrá SZiSE, több mint csapat!