Hazai pályán folytatódott az ifjúsági bajnokság, ahol csapatunk ismét remekül szerepelt.
Az első félidőben akadozott a játékunk, több ki nem kényszerített hibát is vétettünk, és a kialakított helyzeteinket sem tudtuk gólra váltani.
U19-es csapatunk is megkezdte szereplését az idényben. Ifistáink idén két bajnokságban is pályára lépnek.
Tudtuk, hogy kemény mérkőzés vár ránk, tisztában voltunk az ellenfél erősségeivel.
Interjú Zámbó Sándorral, a Szirmabesenyői Sportkör új elnökével
Többéves fejlesztési folyamat újabb mérföldkövéhez érkezett Szirmabesenyő: közel 200 millió forintból teljeskörűen megújult a sportpálya főépülete, benne a…
Lejátszottuk az első felkészülési mérkőzésünket, amely mindig különleges pillanat egy csapat…
Hálásan köszönöm a lányoknak a lelkesedést és a kitartást.
A hétvégén Mezőkövesden vendégszerepeltek női csapatunk tagjai. Magabiztos győzelmet arattunk és óriási lépést tettünk a bajnoki cím felé.