Folytatódott a Regionális U19-es bajnokság is a hétvégén. A soron következő ellenfél a Tiszavasvári csapata volt.
A mumusnak számító Sajószentpéter volt az ellenfél. Hiába játszik hullámzóan a Sajószentpéter mindig nehéz ellenfélnek számít!
A soron következő bajnoki mérkőzésen a második helyen álló Tiszaújváros csapatát fogadtuk.
Felnőtt csapatunkra nehéz ellenfél várt a hétvégi fordulóban, a dobogóért harcoló MVSC csapata volt a vendég.
A regionális U19-es bajnokság folytatásában a listavezető eddig veretlen Tarpa csapatát fogadta ifi csapatunk.
A bajnokság folytatásában Csenger csapatával mérkőztünk meg.
Az első félidő képe alapján bizakodhattunk, de a második félidő elején ellenfelünk fölénk kerekedett.
Ózdon folytatódott a leány U14-es kézilabda bajnokság. Lányaink előbb az Eger együttesével találkoztak, akiket magabiztos játékkal le is győztek.
Az U9-es és U11-es csapatunk is pályára lépett. Mindkét csapatunk nagyszerűen szerepelt és minden mérkőzését sikerrel vívta meg.