A hónapok óta tartó nyeretlenségi és a szezon kezdete tartó idegenbeli nyeretlenségi szériánk megtörésének reményével utaztunk Bánhorvátiba. Annak a csapatnak az otthonába, akiket tavaly 2:0-ra vertünk meg itthon, kétséget nem tűrően.
Ezekkel a szavakkal és emlékekkel engedtem a fiúkat a pályára. Tudjuk, hogy mindenki sportszakértő és tudja a megoldást: edzőcsere, játékos csere, komplett vezetőség csere… ismerjük ezeket, és már 5 fordulóval ezelőtt átrágtuk ezeket a dolgokat, és abban maradtunk, hogy együtt kezdtük el és együtt csináljuk végig. Olyan ez, mint egy házasság, jóban rosszban. Ahogy Jóner Gabi kollégánk mondta anno, hurrá hangulatban minden szép, de a bajban ismerszik meg igazán az ember. Mi ismerjük a csapatot, egymást, és ezt meg is beszéltük az öltözőben.
Harcolni mentünk ki a pályára, és végre nem focizgatni, lesz, ami lesz alapon. Jól kezdtük a mérkőzést, és nyomást helyeztünk az ellenfélre. Gyors és jó támadásokat vezettünk, veszélyes pontrúgásaink voltak. A 45. percben Juhász ugratta ki a bal szélen mélységből tökéletesen játékba lépő Jobbikot, majd Matyi okosan középre passzolt az ott érkező Bak Bécinek, aki nem hibázott. Bebombázta a labdát a hálóba, és így mentünk szünetre.
A második félidőben is több veszélyes akciónk volt, de az ellenfél kapusa jól teljesített. Stefán a bal szélen többször is parádésan lépett játékba, egy tizenegyest is kiharcolt, de a játékvezető érthetetlen okból előnyszabályt alkalmazott. Az utolsó tíz percben az eredmény megtartása volt a cél, amit sikeresen abszolváltunk.
Végre srácok! Végre harcoltunk és győztünk! Remélem megtört az átok, ami rajtunk volt és elindulunk azok az úton, amin már rég rajta kellene lennünk!
Hajrá SZISE! Több mint csapat.
Konczvald István | vezetőedző